Versenyek

Indul az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket országos műemlékvédelmi verseny új évada

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A 2012 óta működő mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, hisz 13 megyében eddig több, mint 3000 diák vett részt a programban, tavaly pedig a tanügyminisztérium által is elfogadott országos versennyé vált. Az Örökségünk Őrei mozgalom egy olyan generációt nevel, amelynek igénye a magyar épített örökség megbecsülése, amely nemcsak nyilatkozatokban, hanem tettekkel is hozzájárul ahhoz, hogy jövőnk legyen itthon, Erdélyben.

Az országos döntőt idén a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziummal közösen szervezzük, 2020 áprilisában, ezt megelőzően pedig helyi és regionális szakaszokra kerül sor. Ahogy előző években is, a regionális döntők nyertesei Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő meghívására Brüsszeli tanulmányúton vesznek részt.

Miről szól a program? A diákok kiválasztanak egy-egy műemléket, és az a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt.

A verseny október 9-én indul, a csapatoknak október 18-ig kell jelentkezniük az  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.



Rólunk

Az Áprily Lajos Főgimnázium Brassó egyetlen és Brassó megye legnagyobb magyar nyelvű középiskolája, az egykori brassói Római Katholikus Főgimnázium utódja. Központi épületét Alpár Ignác tervei alapján építették föl a brassói belváros északi szögletében, az úgynevezett Tímár-telken.