Iskolatörténet

A brassói magyar főgimnázium történetei

173 éve, a Belvárosi Római Katolikus Plébánia ebédlőjében kezdődött minden. Felfalusi Kovács Antal apátplébános 1837. október 1-jén kezdte meg az első gimnáziumi osztály 20 tanulójának oktatását. A történet más körülmények között, más szereplőkkel ma is folytatódik. Iskolatörténet kulcsszavakban.

Egyházi iskolák a Főgimnázium előtt

A reformáció koráig Brassóban két egyházközségről tudunk: a belvárosiról és az óbrassóiról. Mindkét templom mellett már a XIV. századtól működtek iskolák. Az oktatás hivatalos nyelve a latin volt, de elképzelhetetlen, hogy valamilyen szinten ne folyt volna magyar nyelvű képzés is ezekben a kezdeti intézményekben. A Kolostor utcában a Domonkos-rendi kolostor, illetve a jelenlegi Szent János templom és kolostor egykor a Klarissza-apácáké volt. Mindkét kolostorban foglalkoztak tanítással. A korban a lánynevelést se hanyagolták el – a képzés az apácakolostor feladata volt.

Brassó az akkori Erdély legnépesebb települése volt. A városi iskolákon kívül falusi iskolák is léteztek. Az 1520-as évi összeírás a Barcaság 13 helységében tesz említést iskolamesterekről, eszerint éltek tanítók Hídvégen, Veresmarton, Prázsmáron, Feketehalomban, Földváron, Höltövényben, Szászmagyaróson, Keresztényfalván, Rozsnyón, Vidombákon, Volkánban, Szászhermányban és Homoróddarócon is.

1385-től számos brassói diák iratkozott be a bécsi Egyetemre, ők előzőleg szülővárosukban részesültek európai szintű képzésben. 1385 és 1450 között 77 brassói diák végzett Bécsben, s ezzel Brassó megelőzte Erdély bármely más városát.

A reformáció tanainak terjesztését Erdélyben Johannes Honterus kezdte meg 1542-ben. Átszervezte Barcaság egyházait és iskoláit. 1544-ben a volt városi iskola, a mai Honterus Líceum őse már német anyanyelven oktatott, de komoly szerepet kaptak a klasszikus nyelvek is.
Az új iskolarendszer legfontosabb eleme az anyanyelvű oktatás bevezetése volt. Az iskolának számos magyar tanítványa is volt. Anyakönyvének első oldalán található az árkosi Veres Péter neve, aki később az iskola lektora lett.

A reformáció után a katolikus papság működése megszűnt, a szerzetesek elvándoroltak, vagy világi foglalatosságot találtak maguknak, hiszen 1690-ig nem volt katolikus templom Brassóban. A közeli városok közül csak Gyergyószentmiklós és Csíkszereda (Somlyó fíliája) maradt katolikus. Máshol – Baróton, Jegenyén, Kisbácson – csak szórványosan maradt egy-egy plébánia. A templomok és a kolostorok üresen maradtak, ezzel megszűntek a katolikus egyházi iskolák is.

A brassói katolicizmus visszaállítása a jezsuiták érdeme. A reformáció után ők telepedtek le a városban leghamarabb, de velük együtt a Ferences-rendbeliek is megjelentek. A katolikus iskolák újraindítását az 1694-ből megőrzött anyakönyvek bizonyítják.

A Római Katholikus Főgimnázium

A Római Katholikus Főgimnázium alapításának eszméje 1817-ben született meg. A Brassóba látogató I. Ferenc király a következõ szavakat mondta az őt üdvözlő hitközség vezetőinek: Brassóban éppen helyén volna egy katolikus gimnázium . Más is tudatában volt ennek a valóságnak, az iskolát viszont – az egyházközség gyenge anyagi körülményei miatt – nem lehetett létrehozni.

1825. április 12-én Lámásch József, az akkori plébános hosszasan tárgyalt Bob János görög katolikus püspökkel a gimnázium megalapításáról. Bob püspök alapítványt is létre akart hozni, de hirtelen bekövetkezett halála miatt a gimnázium alapítása elmaradt.

1831-ben Bartolomeu Blajul zernyesti görög-keleti főesperes azzal a kéréssel fordult az erdélyi kormányzathoz, az erdélyi püspökhöz és Lámásch Józsefhez, hogy közös erővel állítsanak fel egy római katolikus gimnáziumot Brassóban, a Szent Ferenc-rendi atyák telkén, illetve épületében. A Szent Ferenc-rendi tartományi főnökség azonban nem volt hajlandó lemondani a telek tulajdonjogáról, így a terv nem valósulhatott meg. A gimnázium létrehozása végül Felfalusi Kovács Antalnak köszönhető, aki 1837.szeptember 8-án bejelenti az egyháztanácsnak, hogy a plébánosi lakás ebédlőjében elindítja a gimnázum első osztályát. Kérte, hogy a szükséges felszerelésekre és egy tanár bérezésére a tanács szavazzon meg 120 pengő forintot. Felfalusi Kovács Antal apátplébános

1837. október 1-jén 20 tanulóval, szerény körülmények között megkezdi a gimnázium első osztályának tanítását. Ezzel beindul a későbbi Római Katholikus Főgimnázium . A tanszemélyzet biztosítása érdekében Kovács Antal Tusnádi Kovács Miklóshoz, Erdély püspökéhez folyamodott, olyan papot kérve tőle, aki a segédlelkészi teendő elvégzésén kívül a tanári munka ellátására is alkalmas.
A püspök e kérésnek nem tudott eleget tenni. Amikor Kovács Antal 1837-ben megalapította a gimnáziumot, először a gyulafehérvári püspökséghez folyamodott, onnan kért tanárt. Nem tudtak küldeni, mert az egyházmegye még nem rendelkezett megfelelő számú tanári képzettségű személlyel, a papság pedig egyházi teendőkkel volt elfoglalva. Felfalusi Kovács Antal emiatt Leményi János fogarasi görög katolikus püspöktől kért segítséget, aki Marosán (Muresan) Jakab kispapot bocsátotta rendelkezésére. 

Az első iskolai év eredményeit a Siebenbürger Wochenblatt ban tették közzé, aztán gyűjtést szerveztek, amely lehetővé tette a második gimnáziumi osztály beindítását is. A tanításhoz szükséges helyiségek biztosítását a parókia épületének átrendezésével oldották meg. 

Az 1839/1840-es tanévben megalakult a harmadik osztály is. Ekkor egy újabb tanárt (Marosán Andrást) alkalmazták. A kötelező tantárgyakon kívül rajzot, szépírást, éneket és zenét is tanítani kezdtek az iskolában. A tanárok fizetésére ekkor már 600 pengő forint kellett, amelyet Kovács Antal közadakozásból, de legtöbbször saját jövedelméből fedezett. A két világi tanár alacsony fizetését azzal pótolta, hogy nekik kosztot, szállást, fűtést és világítást biztosított. A tanintézmény később további tanárokat alkalmazva – László József, Weszely Károly (utóbbi a Brassói Lapok szerkesztője is volt) – fejlődött tovább. 

Az 1842/43-as tanévben beindult az V. osztály is. A tanulók és tanárok számának gyarapodása túlnőtte a plébánia kereteit. Szükség volt egy külön épületre, ahol a gimnáziumi osztályok nyugodt körülmények között folytathatták tevékenységüket, és az iskola is tovább fejlődhetett. 

Az apát-igazgató fáradhatatlanul küzdött a szükséges engedélyek megszerzéséért. A pénzalap előteremtésére ismét kérést intézett a gyulafehérvári püspökséghez, illetve a bécsi udvarhoz. A jóváhagyás csak 5 év múlva érkezett meg. A késés lehetséges oka, hogy sem a püspökség, sem a bécsi udvar nem lelkesedett a magyar nyelvű középiskola ötletéért, mert a már meglévő katolikus középiskolák is épp elég gondot jelentettek az Egyházmegyei Hatóság és a Római Katolikus Státus vezetőinek. Nem szívesen vettek volna újabb terhet a vállukra. Felfalusi Kovács Antal 1845-ben személyesen utazott Bécsbe, hogy a már hat osztállyal üzemelő gimnázium ügyét rendezze. Az 1847. július 12-én kelt királyi leirat ígéretet tesz a gimnázium működése anyagi feltételeinek szavatolására. 1847. július 24-én jóváhagyták az újonnan felépítendő gimnázium tervét, valamint költségvetését, sőt, kiutalták az öt tanár fizetését is. 

Az iskolafenntartás egyéb költségeit az egyházközségnek kellett fedeznie. Az új intézkedések eredményeként az öt osztályban 115-re emelkedett a tanulók száma. 1848 tavaszán fogtak az építkezéshez – ugyanazon év november 1-jén a tanévet 127 tanulóval már az új épületben (a mostani B épületről van szó) kezdhette meg a Római Katholikus Főgimnázium. A hamarosan bekövetkező forradalmi idők azonban a Főgimnáziumot is megviselték. 

1856-tól – osztrák utasításra – az iskolát algimnáziummá fokozták le. A latin nyelvű tanítás helyett a németet tették kötelezővé, ami a tanulók létszámának jelentős csökkenését okozta. Kovács Antal ugyan megmaradt igazgatónak, de az iskola helyzetén már nem sokat tudott javítani. A rendkívül megerőltető munka, a viszontagságok megviselték az iskolaalapító szívét. Halála előtt három hónappal az iskola igazgatói tisztét Maroschan Jakabnak adta át. 1857. december 9-én, 67 éves korában hunyt el. 

Az 1867-es kiegyezés éve az iskola életében is változást hozott: a tanítás nyelve végre a magyar lett. A főóhaj most az volt, hogy az iskola nyerje vissza főgimnáziumi státusát – ez az 1872/1873-as tanévben be is következett. Az ekkor már nagy számban beiratkozott román tanulók esete azt bizonyítja, hogy – bár 1850 óta Brassóban is létezett román középiskola – a román szülők szívesen adták gyermekeiket olyan főgimnáziumba, ahol a német és a magyar nyelvet is elsajátíthatták, illetve, hogy a Római Katholikus Főgimnáziumban folytatott oktatás szintje meghaladta a város más tanintézményeinek oktatási színvonalát. 

1896-ban, a Millenniumi Év tiszteletére Vargyasi Ferenc igazgató díszkötésben kiadta a Brassói Római Katholikus Főgimnázium Millenáris Értesítőjét . Ebben foglalta össze és értékelte a tanintézet addigi tevékenységét, fejlődését. 

Az eltelt 59 év alatt az iskolának 6307 növendéke volt, ahogy azt az alábbi táblázat mutatja:

Periódus Magyar Német Román Összesen
1837/38 - 1847/48 379 149 288 816
1849/50 - 1859/60 396 235 201 824
1860/61 - 1870/71 353 322 290 965
1871/72 - 1881/82 843 423 224 1490
1882/83 - 1892/93 1285 313 46 1644
1893/94 - 1895/96 522 34 13 568


Az intézmény fejlődése, a tanulók egyre növekvő száma és az új, magyar tannyelvű iskolák megjelenése folytán a meglevő épületek nem tették lehetővé az oktatás/nevelés valódi megreformálását – egyre égetőbb gonddá vált egy egészen új iskolaszárny megépítése. A jelenlegi A épület körüli vita a századfordulón a Főgimnázium, és általában a brassói magyarok legfontosabb eseményének számított.

Az Egyházmegyei Hatóság és a Római Katolikus Státus is segítséget nyújtott az Egyházközségnek, amely megvásárolta a Kolostor utca mögötti Timár-kertet: 1900. június 1-jén nekiláttak az építkezésnek. A munka olyan lendülettel folyt, hogy az épületre még a tél beállta előtt rákerült a fedél.

1901. szeptember elsejére az utolsó simításokat is befejezték. A századfordulón 13 ún. rendes tanár és 4 kisegítő tanár oktatott. Az iskola könyvtára, szertárai évről-évre gyarapodtak. A tanári könyvtárban 5000, a diákkönyvtárban több mint 1000 kötetet őriztek.

1916. augusztus 28-án a román hadsereg elfoglalta Brassót. A tanítás szokásos rendje csupán az 1919/1920-as tanévben állt helyre. Igaz, ekkor vezették be a román nyelv tanítását is, ráadásul harmadik osztálytól a román történelmet, földrajzot és az alkotmánytant román nyelven kellett tanítani.

A két világháború közti időszakban nehéz körülmények közt ugyan, de folyamatos volt a tanítás és a tanórán kívüli önképzőkörök – a cserkészet, a szövetkezeti mozgalom stb. működése. 1937-ben november 7-én megünnepelték az iskola fennállásának 100. évfordulóját. Az ünnepségeken körülbelül 1000 diák és öregdiák vett részt.

1948 júniusában a hatalomra került kommunisták utasítására megszűnt a Római Katholikus Főgimnázium felekezeti jellege, és ezzel véget ért 111 év gyümölcsöző, áldásos munkája. Az intézménybe – fennállásának 111 éve alatt – 20.049 tanuló járt.

A 4-es számú Magyar Vegyes Líceum

1948 augusztusában az iskolát államosították, hivatalos neve a 4-es számú Magyar Vegyes Líceum lett. A tanügyi reform teljesen megváltoztatta az addigi iskolaszerkezetet. Megszűntette a reál és humán profilú osztályok önállóságát, egy ideig latint még igen, művészettörténetet, filozófiát, zenetörténetet viszont már egyáltalán nem tanítottak, a vallást és erkölcstant pedig egyenesen tiltották.
A kiebrudalt tantárgyak helyett bevezették az úgynevezett. „társadalomtudományokat”, a marxista-leninista filozófiát, a közgazdaságtant, a légvédelmi ismereteket és a gyakorlati jellegű tevékenységeket.

A középiskolai oktatást, szovjet modell alapján, 10 osztályosra zsugorították.

Lassan-lassan ismét újjászerveződtek a szakkörök, szakmai csoportok.
Dr. Fejér Pál már 1952-ben létrehozta a 406 A. S. Popov nevű rádiókört, melynek munkájához 1953-ban a Posta és Távközlési Minisztérium engedélyét adta.

Reiff István tanár és kollegái 1952-ben hozták létre a később Búzavirágnak elnevezett népi együttest, hogy megszerettessék a diákokkal a magyar népdalt, a népi táncot.

1960-ban megszüntették a 4-es számú Magyar Vegyes Líceumot, a magyar tagozatot az Unirea Líceumba sorolták be – ennek keretében működött egészen 1990-ig (román nemzetiségű igazgatók és magyar anyanyelvű aligazgatók irányítása alatt). 1948 és 1960 között nappali tagozaton összesen 5042 tanuló járt, estiben 1256-an tanultak.

Az Unirea Líceum magyar tagozata

Kezdetben a két tagozat között a viszony nem volt felhőtlen; nemcsak a magyar tanárok felkészültségét vonta olykor kétségbe az Unirea vezetése, hanem egy alkalommal azzal is megvádolták őket, hogy rombolják az intézmény tekintélyét. Az eredmények azonban hamar igazolták a hamis állítások ellenkezőjét, a két tagozat viszonya pedig idővel rendeződött.

A tantárgyversenyeken elért eredmények mindvégig nagyon jók voltak, rendszeresen szerepeltünk országos/nemzetközi versenyeken is. A tanterv és a tankönyvek gyakori változása azonban gátolta a nyugodt, kiszámítható haladást. A gyakorlati oktatás bevezetése, az iskolaműhelyek elavult műszaki felszerelése semmiképp nem biztosíthatott minőségi képzést.

A tanulók évharmadonként egy-két hetet töltöttek az iskolaműhelyben vagy valamelyik gyárban, ahol inkább a semmittevésre szoktak rá, sem mint a munkára. Jelentős szerepet játszott az iskola életében az Arany János irodalmi kör , melyet dr. Szikszay Jenő, majd Reiff Piroska koordinált. A megtartott előadások gyakran túllépték az iskola határait, az érdekes témák a város felnőtt lakosságát is vonzották. A Reiff István tanár vezette Búzavirág Népi Együttes múltja közismert. A Gál Sarolta tanárnő által vezetett iskolai énekkarral kiegészülve hozzájárult fennmaradásunkhoz.

1975 és 1983 között a Hanke házaspár mintegy 30 előadást tartott az ország különböző városaiban saját készítésű szemléltető eszközeik, illetve az audiovizuális készülékek korszerű oktatásban való alkalmazásáról; a Fejér Pál-féle rádiókör az Unirea Líceumban is folytatta tevékenységét.

Az Unirea Líceum nappali tagozatán – a vonatkozó időszakban – 10116 magyar tanuló járt, az esti tagozatot pedig 4157 diák frekventálta.

Az Áprily Lajos Elméleti Líceum

1990 január-februárjában a brassói RMDSZ és az Unirea Líceum magyar tagozata vezetőségi szintjén megszületett a brassói önálló magyar középiskola visszaállításának terve, az Erdély-szerte folyó ilyen irányú próbálkozásokkal összhangban.
Az RMDSZ Brassó megyei szervezete az adott időszakban számára elsőrendű fontosságú célként fogta fel az iskola ügyét. A Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi illetékességű vezetése és a megyei RMDSZ folyamodványára a Tanügyminisztérium kedvezően reagált, elvileg jóváhagyva az önálló magyar líceum megalakítását.
A kivitelezés konkrét menetét azonban a Megyei Tanfelügyelőségre , valamint az érintett iskolák (az Unirea Líceum és a 6-os számú Általános Iskola ) közötti megegyezésre bízta. Ilyen helyzetben az említett két oktatási intézmény vezetősége között tárgyalások sorozata kezdődött (1990 februárjától kisebb-nagyobb megszakításokkal az új iskolaév kezdetéig), a Megyei Tanfelügyelőség , a Polgármesteri Hivatal , a megyei RMDSZ esetenkénti bevonásával.

Az új tanév kezdetén a magyar fél nyomására a Megyei Tanfelügyelőség és a Polgármesteri Hivatal döntésre szánta el magát, amelynek értelmében a 6-os számú Általános Iskola román tagozata az iskolai év kezdetére az Unirea Líceum épületébe köteles átköltözni, hogy az Unirea Líceum magyar tagozata a helyébe költözve, visszaalakulhasson az önálló magyar líceum.

Az Unirea Líceum a 6-os iskola román tagozatának befogadását egyszerűen, minden magyarázat nélkül megtagadta, az Unirea Líceum magyar tagozata viszont átköltözött a 6-os számú Általános Iskolába , az egykori Római Katholikus Főgimnázium épületébe, 14 osztállyal gyarapítva az addig is helyszűkével küzdő iskolát. Ezzel a cél, ha túlságosan is kompromisszumos formában, de megvalósult: az 1990/91-es tanév kezdetétől az Áprily Lajosról elnevezett új iskolának, az Áprily Lajos Líceumnak önálló státusa lett.

1992 májusában az iskola hivatalosan is megkapta az Áprily Lajos Elméleti Líceum nevet, és ugyanabban az évben megünnepelte az önálló brassói magyar tannyelvû középiskola megalakulásának 155. évfordulóját. Ekkorra már az Áprily Lajos Líceum megerõsödött, a szakképzett, jól felkészült tanítók és tanárok életképes egységet képviseltek: a fõ hangsúlyt az oktató-nevelõ munka minõségére helyezték, annak ellenére, hogy a tanteremgond, a kellõ felszereltséggel nem rendelkezõ laboratóriumok, szaktermek hiánya nehezítette ezt. Nem beszélve arról, hogy a tanítás reggel 7 órától este 8-ig folyt. Megalakultak a különbözõ szakkörök, beindultak a mûhelymunkák, a Nebulónia diákszervezet, folytatta tevékenységét a Búzavirág Népi Együttes , a Grimasz színjátszó csoport, kibontakozott az iskolán kívüli tevékenységek széles skálája.

A valóságos önállósulásra, a 6-os számú Általános Iskolától való elválásra, az iskola épületeinek tényleges birtokbavételére 1999-ben csillant fel a remény. A Világbank iskolafelújítási programot indított Romániában, amelybe a mi iskolánkat is sikerült bevonni.
1999 végére elkészült a terv (a Tanügyminisztérium felügyelete alatt), de a kivitelezésig még egy „kis” időnek el kellett telnie. 2001 és 2003 között folytak a felújítási munkálatok, a renoválás ideje alatt a líceumi oktatás a 20-as Általános Iskolá ban folyt, az V-VIII. osztályosok a B épületben tanultak, az elemi oktatás pedig a brassói magyar egyházak segítségével, szétszórva a város különböző helyein történt.

2003 szeptemberében aztán iskolánk tanári kara és diáksága nagy örömmel vehette birtokba a szépen felújított iskolaépületet. Egy 1990-ben született álom vált valóra, ugyanis a 6-os számú Általános Iskolának – szintén ebben az időszakban – egy új, korszerű épületet emeltek a Megyei Könyvtár és a Rektorátus közötti üres telken.

Az Áprily Lajos Főgimnázium

Közben az iskola tanári kara, a szülők, az iskolát segítő magyar egyházak, alapítványok, civil szervezetek, vállalkozók, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és RMDSZ hathatós támogatásával igyekezett megfelelni az iskola előtt álló feladatoknak. Ennek az eredménye a főgimnáziumi státusz elnyerése.

Petki Pál, az Áprily Lajos Középiskola igazgatója és Markó Béla, az RMDSZ elnöke leleplezték azt a névtáblát, amely jelzi: az egykori Római Katolikus Főgimnázium épületében működő önálló magyar középiskola ismét főgimnáziumi minősítést szerzett – írta 2004. május 14-én a Brassói Lapok.
Mind az iskola területi önállósodása, mind a főgimnáziumi státusz megszerzése lényegében ugyanazon iskolatörténeti folyamat kiemelkedő jelentőségű mozzanataként értékelhető.


(A részleteket Papp József A brassói Római Katholikus Főgimnázium rövid története és Kiss Magda Az 1990 utáni történet című, 2007-ben, az iskola fennállásának 170. évfordulója alkalmából megjelent írásaiból válogattuk. Az ünnepi kiadás teljes tartalma a Kiadványaink menüpontban érhető el.)

Rólunk

Az Áprily Lajos Főgimnázium Brassó egyetlen és Brassó megye legnagyobb magyar nyelvű középiskolája, az egykori brassói Római Katholikus Főgimnázium utódja. Központi épületét Alpár Ignác tervei alapján építették föl a brassói belváros északi szögletében, az úgynevezett Tímár-telken.