HÍREK

Nyári iskolába jártunk

2011. szeptember 16.
Nyári iskolába jártunk
      A Felfalusi Kovács Antal Alapítvány pályázatot nyújtott be a Betlehem Gábor Alaphoz, Fedezzük fel városunkat és környékét címmel, melyet nagy örömünkre meg is nyert. Akkor örültünk igazán, amikor megtudtuk, hogy egész napos program lesz, azaz reggeltől délutánig.
     Első nap a megbeszélésen, mikor bemutatták a programot, mi már egyből tudtuk, hogy ezt pontosan nekünk találták ki. Jó érzés volt viszontlátni a Fellegvárat és a Fekete templomot, ahol már voltunk, de kellemes volt ezek bemutatását magyarul is meghallgatni. Sokat kézimunkáztunk, népi  virágmotívumokat festettünk papírtányérokra, olajfestékkel is dolgoztunk és papírból hajtogattunk díszgömböket. Jól jött a sportolás is Kovács Károly tanárbácsival, kézilabdáztunk, kosaraztunk és csoportos gyerekjátékokat játszottunk. Sokat kirándultunk, voltunk a prázsmári vártemplomban, nyitott autóbusszal sétáltunk a városban,voltunk felvonóval  a Cenk tetején, ahonnan gyalog jöttünk le, utolsó nap pedig Brassó Pojánát látogattuk meg.
    Köszönjük Keresztes Zsófia tanítónéninek, hogy elvállalta a nyári iskola szervezését, és a türelmét, hogy foglalkozott velünk. Reméljük, jövőre is megszervezik a nyári iskolát, mert mi szívesen mennénk, már alig várjuk.  

                                                               Sándor Barbara, Marica Edina, Orbán Stefánia, Nagy Tímea

HozzászólásokSzólj hozzá
Nincsenek hozzászólások.