Kolozsvár, egyetem (1.)

    Amióta ismerem az egyetem fogalmat, mindig azon törtem a fejem, hogy nem egyet szeretnék végezni, hanem kettőt egyszerre, mert praktikusabbnak tűnt és mert arra gondoltam, hogy minél hamarabb befejezem, annál több lehetőségem lesz, főleg külföldön.
    Még az elején vagyok, de már valamennyire kialakult bennem egy vélemény az oktatásról és saját magamról is. Eddig gyengécske voltam, nem bírtam az iramot, nem szerettem loholni valami miatt. De most úgy belejöttem, hogy akár maratonfutó is lehetnék. A két egyetem miatt. Mert az órarend egyáltalán nem egyezik meg sajnos, tehát egyik épületből a másikba kell rohanjak, hogy elérjek órara, nagyon rövid idő alatt. Ami számomra, főleg az elején, nagyon nehéz volt, hiszen már mondtam, nem bírom az iramot. A tanulás szempontjából eddig még nem volt megerőltető. Kell készülni s tanulni, de még nem olyan feltűnően sokat. Egy előadás szemináriuma már megvolt. Néhány könyvet már elolvastam, a leckéket valamennyire megtanultam. De az iram! Az az igazán nehéz része. Ha nem tevődnének egymásra az óraim, semmi probléma nem lenne. De az óraim mind kedden és csütörtökön vannak , mind a két egyetemen. Ami nagyon körülményes, mert emiatt hiányozni fogok a kurzusokról meg szemináriumokról, ami egyetemen nem azt jelenti, hogy levonják a magaviseleted vagy szóbeli fenyítést kapsz, hanem nem engednek be vizsgázni. Vagyis maradhat a vizsgád következő évre. Ami azt jelenti, hogy elveszítheted az ingyenes helyet.
    Bele kellett jöjjek az órarendbe, meg kellett szokjam a város bonyolult szerkezetét és időzítenem kellett. Időzítés alatt pedig nem csak az egyetemre gondolok, hanem arra is, hogy tanulás mellett létezik más is. Kell szórakozni is meg kikapcsolódni, mert ha nem, megbolondulsz. S nem túlzok. Belebolondulsz az iramba és elfelejted, hogy létezik szociális élet. A haverok kellenek, a buli kell, a séta kell, a filmfeszt kell. Nem semmi mindezt egyeztetni még önkéntes munkával is, írással, projektekkel. Tényleg nagyon dús az élet, de az a legjobb része. Ilyenkor érzed igazán, és igen, tudom, hogy kicsit szentimentális, azt, hogy valóban élsz és részese vagy a világnak. Ott vagy, s minden körülötted mozog, mert nincs más választásod. Forog meg tajtékzik, habzik, s neked tartanod kell mindezzel a lépést, másképp veszítesz. Figyelmesnek kell lenned.
    Mindez persze csak egy rövid tartalom. Mindenki másképp érzékeli. Van, aki bírja, van, aki úgy érzi, túl nagy fába vágta fejszéjét, van, akinek közömbös. Majd meglátjátok. Mindenesetre érdemes. Benne lenni a pezsgő, majdnem metropolisz városban. Kell az új környezet, kell a teljesen új kezdet, s bár hiányzik az otthon, az otthoni barátok, a család, meg egyáltalán a líceum, mégis merem állítani, hogy megéri. Új. És érdemes.