Eltemették Rajcsek Istvánt

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

Nem ért teljesen váratlanul, mégis megdöbbenéssel értesültünk Rajcsek István kollégánk, barátunk haláláról. Tudomásunk volt róla, hogy súlyos betegségben szenved, ezt azonban hosszú idő óta olyan fizikai és lelki tartással  viselte, hogy halálhíre a megrázó váratlanság és nem az előreláthatóság erejével hatott. Annál is inkább, mivel legutóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával arról is szót ejtettünk, hogy a kórházból való kijövetele után mikor jön újra az iskolába, azt tenni, amihez magas fokon értett és amit a legjobban szeretett, a gyerekek között lenni, nevelni és tanítani.

Tisztelt gyászoló közösség, tanárkollégák, diákok, barátok, hozzátartozók!

A dán filozófus, Sőren Kierkegaard óta nehéz helyzetben vannak a gyászbeszédet mondók, hiszen, az ő megfogalmazásával élve, minden pillanatban egy hőst temetnek. Rajcsek István kollégánkról azonban valóban  méltó és találó, szónoki túlzások nélkül, a legnagyobb elismerés és megbecsülés hangján szólni. Nem tudom, kik fogják emlékezetükben jobban megőrizni. Az angol nyelvet olyan szinten elsajátító diákok, hogy ahhoz saját bevallásuk szerint is a szakegyetem is vajmi keveset tudott hozzátenni? A tanárkollégák, akik a tanórák szüneteiben, de megannyi más alkalomkor is sajátos humorának hasonlatain derültek? A tanári futballcsapat tagjai, akikkel heti rendszerességgel élvezte a teljes erőbedobással végigküzdott mérkőzések hangulatát, és ahonnan immár örökre hiányozni fog? Azt hiszem, ezek mindannyian. Mindannyian sokáig fogunk emlékezni Rajcsek Pistára, szavai, lelkesedése, egyenes jelleme közöttünk időzik majd, hiszen tudjuk, hogy ez a legtöbb, amit immár életben tartására, közöttünk marasztalására megtehetünk.

Arra gondolok, immár lezárt életére és cselekedeteire reflektálva, milyen személyiségi vonásait emelhetném ki, amelyek leginkább jellemezték? És azt hiszem, hogy ezek a megalkuvás nélküliség, a kategórikus szókimondás, a teljes emberként benne levés mindabban, amit csinált, és az élet határtalan szeretete. Sajnos azonban, íme, az ember abból fogy ki a leghamarabb, amihez a legjobban ragaszkodik és amit a legjobban szeret.

Tisztelt kollégák, játékostársak!

A tanári csapat csütörtöki futball-mérkőzését holnap megtartjuk (október 27-én, szerk. megj.). Gyász-szallaggal fogunk játszani azonban, és ezt szívunkben mindig viselni fogjuk, valahányszor játszunk, néhai barátunk, Rajcsek Pista emlékére.
A magunk, mindannyiunk számára pedig azt kérdezem, hogy amikor elközeleg az idő, tudunk-e vele olyan tartással szembesülni, ahogyan azt Rajcsek Pista cselekedte?

Ady Endre: Én kifelé megyek

Egy-egy szitok, szép szó, üvöltés
Jön messziről még-még utánam,
Zúgó fülemig alig ér el,
Mérföldeket lép-lép a lábam:
Én kifelé megyek.

Hátul: egyre messzebb az Élet,
Elől: jön-jön az Ismeretlen,
Nem gyűlölöm, kiket gyűlöltem,
Nem szeretem, kiket szerettem:
Én kifelé megyek.

Mit hagyok itt, nem is tudom már.
Messzebb-messzebb visz minden óra.
Fekete-zöld babérfák terhe
Esőzik a bús távozóra:
Én kifelé megyek.

Az Áprily Lajos Főgimnázium tanári kara és diákközösége ezúton búcsúzik a kollégától, baráttól és tanártól, Rajcsek Istvántól!

Nyugodjál békében, Tanár Úr, nyugodjál békében, Rajcsek Pista!