Események

Zöld hét az Áprily Lajos Főgimnáziumban

Zöld hét az Áprily Lajos Főgimnáziumban
2023. március 13-17.

“A jövő a mi kezünkben van. Együtt mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az unokáinknak ne kelljen majd megkérdezniük tőlünk, hogy miért nem sikerült helyesen cselekednünk, és nem szabad hagynunk, hogy a mi hibáink következményeit ők szenvedjék el.” (Ban-Ki-moon, ENSZ főtitkára, 2007)

Első alkalommal került megszervezésre a Zöld Hét. Diákjaink számára olyan programokat szerveztünk iskolán belül, és iskolán kívül, hogy célul tűztük ki közösségi élmények elmélyítésén túl a természetszeretetre és környezetvédelemre nevelését. Célunk, hogy a tanulókban alakuljon ki az igény a természet- és környezetvédelemre, a környezettudatos magatartásra.

A Zöld Hét keretén belül minden Zöld Napra a kollégák együtt találták ki a természetvédelemmel kapcsolatos feladatokat. Az ötletek, tapasztalatok átadásával sikerült összegezni és lezárni egy nagyon tartalmas hetet, és célul tűztük ki, hogy folytatni szeretnénk új gondolatok, projektek kiegészítésével a már megvalósított ötleteket.

A különböző osztályok különböző tevékenységeiről következzen néhány fénykép, rövidfilm:



Rólunk

Az Áprily Lajos Főgimnázium Brassó egyetlen és Brassó megye legnagyobb magyar nyelvű középiskolája, az egykori brassói Római Katholikus Főgimnázium utódja. Központi épületét Alpár Ignác tervei alapján építették föl a brassói belváros északi szögletében, az úgynevezett Tímár-telken.