Határtalanul

Határtalanul Miskolcon

2019.október 7-én reggel elindultunk el Brassóból Miskolc irányába a 15-ös és a 2-es számú Általános Iskolák hetedik osztályosaival. A hosszú utazást követően este 19 órára értünk Miskolc-Tapolcára, ahol elfoglaltuk szállásunkat a négycsillagos Bátya hotelben és elfogyasztottuk a finom, meleg vacsorát.

Kedden, október 8-án reggeli után ellátogattunk a Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolába, ahol az igazgatónő szívélyes fogadtatása után betekintést nyerhettünk az ottani diákok mindennapi életébe: részt vettünk tornaórán, zeneórán, matekórán és olvasáson. Az igazgatónő vezetésével ellátogattunk a Harsányi sópincébe és a csodás környezetben levő halastavakhoz. Ezt követően visszamentünk az iskolába, ahol részt vettünk a madárgyűrűzésen, majd elfogyasztottuk a finom ebédet. Délután egy fantasztikus sportvetélkedőn vehettünk részt, a harsányi iskola diákjaival közösen. A nap hátralevő részében a Miskolc-tapolcai barlangfürdőben voltunk, ahol csodásan éreztük magunkat.

Szerdán, október 9-én az ízletes reggeli elfogyasztása után megnéztük a szépen felújított diósgyőri várat, majd megtekintettük a Miskolci múzeum Pannon-tenger című kiállítását és egy izgalmas vetélkedőn vehettünk részt. Ebéd után elmentünk Lillafüredre, ahol megcsodáltuk a gyönyörű vízesést, majd visszatértünk a szállodába, ahol ismét finom és meleg vacsorával vártak.

Csütörtökön, október 10-én reggeliztünk és búcsút vettünk Miskolc-Tapolcától és a hosszú utazást követően késő este érkeztünk haza.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult e sikeres kirándulás megszervezéséhez és lebonyolításához!


Programfelelős: Biró Margareta
Osztályfőnök: Keresztes Ibolya


Despre noi

Colegiul Național “Áprily Lajos” este cea mai mare instituție cu predare în limba maghiară din județul Brașov și Țara Bârsei. Colegiul se află în partea nordică a centrului istoric Brașov.