Határtalanul

HATÁRTALANUL! BRASSÓBAN

Május 20-án ellátogattak hozzánk a szegedi Kőrösy József Szakgimnázium  diákjai és tanárai.

Diákjaink nagy örömmel várták hétfőn diáktársaikat, akikkel március végén ismerkedtek meg és barátkoztak meg Szegeden. Olyanok is voltak, akik már a tavalyi Határtalanul! pályázat keretén belül megismert és megszeretett barátaikat várták. Szeretettel üdvözöltük köreinkben Halász Ervin, Jónyer Edit, Viharos-Annus Tünde kollegáinkat.

Az áprilys diákok már az iskola bejáratánál várták a vendégeket, Ugron Judit angol szakos tanár tartott egy rövid iskolabemutatót, majd a nyelvlaborban verssel tettük ünnepélyesebbé a köszöntést. Orbán Katica és Brokk Bernadett szavaltak.

Együtt megtekintettük Berszán Örs, IX.A osztályos tanuló volgját, amelyben viccesen, de hangulatosan összefoglalta az áprilys diákok szegedi és budapesti látogatását, majd az óralátogatás következett.

Külön köszönet Ambrus Imola, Barabás Emike, Dobolyi Ildikó, Kiss Edith, Lukács Andrea és Szőts Ildikó tanárkollegáimnak, akiknek köszönhetően a szegediek betekintést nyerhettek a brassói biológia, fizika, angol, magyar, német és matematika órák menetébe, hangulatába.

A kollázskészítés Bucescu Andreea, Kiss Blanka, Bács Anita és Bucur Norbert diákok vezetésében zajlott, ahol vegyes csoportban Brassót mutatták be képekben, rajzokban. Az offline kollázskészítés mellett online táblán is összedolgoztak, feltöltöttek Brassóról egy pár információt, de a kollázskészítés menetét is dokumentálták fotókban.

A közös program a Fekete templomban folytatódott. Iskolánk két diákja, Kerezsi Réka és Barti Dávid, önkéntes idegenvezetők mutatták be a templom történetét. Ezt követően egy nagyon izgalmas várásnézés következett. Nagyon szépen köszönjük Krizbai Melinda történelemszakos kollegánknak, hogy  profi módon vezette be a diákságot városunk történetének világába.

A kis szabadidős program után következett a meglepetés. Szegedi vendégeinket a Grimasz színjátszócsoport Nincs miért c. előadásával örvendeztettük meg. Köszönet Bálint Ferenc kollegánknak, hogy mindig számíthatunk rá.

Bár rövid volt a találkozás, a nagyon sok mosoly és kedves beszélgetés ott marad a szívünkben. Reméljük, hogy sikerül iskoláinknak a továbbiakban is együttműködni.

 

Lemhényi Elemér és Márton Rozvita Júlia koordinátorok



Despre noi

Colegiul Național “Áprily Lajos” este cea mai mare instituție cu predare în limba maghiară din județul Brașov și Țara Bârsei. Colegiul se află în partea nordică a centrului istoric Brașov.