Rólunk írták

Bástya a Barcaságban

A nagy előd, a Római Katolikus Főgimnázium alapításának 170. évfordulóját ünnepelte az elmúlt hét végén Brassóban a méltó

utódnak számító Áprily Lajos Főgimnázium. A Felfalusi Kovács Antal katolikus lelkész, esperes által alapított iskola 1837-ben azzal a céllal kezdte tevékenységét, hogy tanulási és művelődési lehetőséget biztosítva esélyt nyújtson a brassói magyarságnak a fennmaradáshoz a brassói „szász tengerben”.


Ma szinte változatlan célt fogalmazhat meg – csak a „tenger” más – a Petki Pál igazgató által vezetett tantestület, amely a teljes oktatási spektrumú intézményben hétszáz barcasági gyerek anyanyelvi tanításáról gondoskodik.

A háromnapos iskolaünnep emléktábla-avatástól ünnepi előadásig, véndiák-találkozóig, a névadó Áprily Lajos életművének méltatásáig, iskolatörténeti előadásokig, illetve különböző vetélkedőkig sok mindent kínált. A megemlékezés különleges eseményének számít annak az igényes kivitelezésű, gazdag tartalmú évkönyvnek a kiadása, amely többek között a Krónika korábbi munkatársai, Gál Andrea és Dénes Jónás tanárok munkáját dicséri.

Az írás a Krónika című országos napilap Kultúra rovatában jelent meg 2007. június 4-én.



Rólunk

Az Áprily Lajos Főgimnázium Brassó egyetlen és Brassó megye legnagyobb magyar nyelvű középiskolája, az egykori brassói Római Katholikus Főgimnázium utódja. Központi épületét Alpár Ignác tervei alapján építették föl a brassói belváros északi szögletében, az úgynevezett Tímár-telken.