Nemes Tihamér Nemzetközi Informatika Tanulmányi Verseny - Erdélyi Döntő Marosvásárhely 2025
- Találatok: 27
2025. január 11.-én diákjaink képviselték iskolánkat a Nemes Tihamér Informatikai Verseny erdélyi fordulóján, amelyet Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen rendeztek meg. A résztvevő diákok Benedek Mihai (IX. A) és Nagy Szilvia (XII. A) osztályos tanulók.
A verseny kiváló lehetőséget nyújtott diákjaink számára, hogy megmérettessék tudásukat és tapasztalatot szerezzenek egy magas színvonalú, nemzetközi versenyen. A nap folyamán a tanulók emelt nehézségű feladatokat oldottak meg, amelyek programozói, algoritmikus gondolkodási és matematikai képességeiket tették próbára.
Bár diákjainknak ezúttal nem sikerült továbbjutniuk a budapesti döntőbe, a részvételük önmagában is értékes eredmény. A verseny során betekintést nyerhettek abba, hogy milyen szintű tudás és kitartás szükséges a legjobbak közé kerüléshez, illetve tanulhattak saját erősségeik és fejlesztendő területeik felismeréséből. Emellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetemi professzorai előadást és szakmai bemutatókat tartottak a diákoknak, gépi tanulásról, mesterséges intelligenciáról, nyelvi modellekről és az egyetem különböző szakjairól.
Ezúton is köszönetet mondunk a szervezőknek, akik magas színvonalon bonyolították le a versenyt, és gondoskodtak a barátságos, támogató légkörről. Továbbá büszkék vagyunk diákjainkra, akik felkészülten és lelkesedéssel vettek részt a megmérettetésen.
A tapasztalatokat felhasználva tovább folytatjuk a felkészülést, hogy a következő évben még jobb eredményekkel térhessünk vissza. Gratulálunk minden résztvevőnek, és sok sikert kívánunk a jövőbeli versenyekhez!Az informatika katedra részéről,
Sólyom Tamás és Vrencian Éva



