Ballagó Búzavirágosoknak
- Találatok: 2383
Kedves ballagó Búzavirágosok, mindig nehéz a búcsú perce, ilyenkor leperegnek szemeink előtt az együtt átélt emlékek s mondanánk: ne, ne még.
Eljött a pillanat, amikor búcsúzni kell.
Tudjátok, nehéz ilyenkor szavakat találnom: úgy érzem: mintha túl hamar telt volna el ez a 4 év.
A sok táncpróba, a 65 éves évforduló amelynek részesei voltatok, a kiszállások, fellépések sokasága, a közös nevetések, sírások, beszélgetések és közös tevékenységek, csapatépítők alatt összefortunk, szinte egy nagy családdá váltunk: a búzások családjává. Ezért nehéz a búcsuzás.
Köszönöm nektek azt a sok munkát, amelyet a fiatalabb generációk betanítására szántatok, azt a sok sok táncpróbát, énekpróbát amit levezettetek, a sok fellépést, amelyen ott voltatok. Olyanok is vannak közöttetek, akikről el is felejtettem, hogy 12. esek, hisz szinte minden táncpróbán jelen voltatok és a tanulás mellett, időt szakítottak a tánccsoportra is. (Barta Timi már 6. osztályosként kikunyerálta, hogy jöhessen táncolni s azóta is, mindig jelen van. Nagy Timi énekesként is kitartott a csoport mellett és Szati is..aki kivárta a bünti leteltét és lelkesen táncolt tovább).
Az idő letelt, mosmár búcsúzunk de tudjátok, tánccsoport visszavár, mindig örülni fogunk, ha majd eljösztök a pénteki táncpróbákara és ott lesztek még a fellépéseken. Tánccsoportunk mottója is lehetne, hisz minden búzás tudja: „ Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Republic szavaival búcsuzom tőletek:
„Elbúcsúzom, de ott leszek,
Ahol a szél zúg, a nap nevet.
Elbúcsúzom, de itt marad
Belőlem néhány pillanat.”
Sok sikert Nektek az érettségin és a nagybetűs életben!
Reiff Zsusza