Események

Könyvvel, irodalommal barátkozhatnak a kisiskolások, ovisok Gál (Dénes) Andrea új kötetének, a Tengertáncnak a bemutatóján, melyet pénteken, november 29-én tartanak a Brassó Belvárosi Evangélikus Lutheránus Templom tanácstermében, 17 órakor. 


Csütörtökön, iskola után, 14:30-tól a nagy tornateremben lesz  a papírrepülő verseny, ahol a saját magatok által elkészített repülővel versenyezhettek a többiek ellen. Szeretettel várunk! :)


Hallottál már a #girl2leader mozgalomról? Szeretnéd kihozni magadból a maximumot?
Ennek a mozgalomnak a célja az, hogy már nagyon fiatal korban tudatosítsa a lányokban az esélyegyenlőség fontosságát, megerősítse a leader érzést


*dobpörgés*

Ezennel elindítjuk a Science Hub “Agytágítók” elnevezésű képzéssorozatát, amelyre minden kedden 14:30-tól kerül sor az Áprily Lajos Főgimnáziumban.


Szeretettel várjuk a diákokat és a szülőket az Áprily Lajos Főgimnázium ünnepi évnyitójára, hétfőn, szeptember 9-én.


Hétfőn, 2019. március 25-én, 18 órai kezdettel tekinthetjük meg az ÁLF dísztermében   az idei Örökségünk Őreinek  előadását.


Az idén is megszervezzük a már hagyománnyá vált adventi vásárt. A gyerekek osztályonként külön-külön  standoknál árulják portékájukat. Gyertek el, lesz mennyei édesség és finom meleg ital, csecsebecse és kedves  hang.


Pénteken, 2018. november 23-án, 17:30-tól sor kerül az Áprily Lajos Főgimnázium Gólyabáljára, melynek témája idén a mesék világa, így kérünk mindenkit ehhez illően válassza öltözetét. 


A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János előtt tisztelgő reprezentatív kiállításának ad teret iskolánk udvara. Köszönjük a Brassói Lapoknak.


Kötetlenül előadássorozatunk következő előadója Dr. Pieldner Judit, egyetemi docens, aki 2018. január 23-án, kedden, 18 órai kezdettel mágikus realizmus és minimalista realizmus a kortárs magyar és román filmekben témáról fog beszélni.


Rólunk

Az Áprily Lajos Főgimnázium Brassó egyetlen és Brassó megye legnagyobb magyar nyelvű középiskolája, az egykori brassói Római Katholikus Főgimnázium utódja. Központi épületét Alpár Ignác tervei alapján építették föl a brassói belváros északi szögletében, az úgynevezett Tímár-telken.