Versbiznisz

Egyik nap megálltam egy pillanatra autómmal a nagybányai régi főtéren. Egy 10-12 év körüli kislány lépett oda hozzám, s nekem szegezte a kérdést:

– Mondhatok egy verset?

Hirtelen azt sem tudtam, mire gondoljak. Ezt nyilván a kislány is észrevette, mert mindjárt magyarázatot is fűzött kérdéséhez:

– Mondok egy verset, ha kapok egy kis pénzt... Kenyérre.

A meglepetéstől szinte automatikusan tárcám után nyúltam, s adtam egy lejt a gyereknek.

– A verset meghallgatja? – kérdezte, mikor már kezében érezte a bankót.

– Köszönöm, talán máskor – válaszoltam, majd sietve gázt adtam. A kereszteződésig sem értem, s már bántam, hogy nem ajándékoztam meg magam néhány lélekmelengető pillanattal.

A fura közjáték nem hagyott nyugodni. A sajnálat mellett egy jóleső érzés is elfogott: lám, a költészet még nem teljesen halott, ahogyan azt Székely János immár klasszikussá vált esszéjében néhány évvel ezelőtt beharangozta. Kell-e annál nagyobb dicsőség, boldogság a lélekemelő szavak Don Quijotéjának, mint látni, hogy árucikké vált a vers? Ha egy versszak egy darab kenyérre cserélhető, azt jelentheti, van még értelme a költészetnek, hasznosítható a poézis, még ha ilyen kevéssé magasztos megnyilvánulási formában is.

Ma már rá kell erőszakolni az emberekre a verset, agresszív módszerekkel kell propagálni a költészetet, csatolt áruként kell forgalomba hozni a strófákba menekített örök igazságokat. És pontosan a sokat szidott televízió és az internet bizonyulhat a leghatékonyabbnak. Segítségükkel egyszer talán a vers tőzsdei árfolyama is megugrik, elvégre nem vagyunk olyan gazdagok, hogy egyszerűen veszni hagyjuk azt, ami igazán értékes. József Attila, Szilágyi Domokos és Kovács András Ferenc verseinek az indexe egyre magasabbra kúszik, általuk pedig szellemi és anyagi javaink is gyarapodnak!

És én már kezdtem úgy érezni, ebben az elanyagiasodott, eldurvult világban szégyen verset írni és olvasni. Ráadásul semmi haszna. De ezt most még ne higgyük el! Legalábbis addig ne, amíg sanyarú sorsú gyerekek ily módon koldulják betevőjüket.

Az el nem mondott vers elérte célját: ha csupán egy pillanatra is, de jobbá tett engem, szebbé varázsolta életemet és környezetemet. Hátha még meg is hallgattam volna!

Ha ismét verset ajánl valaki egy lejért cserébe, megveszem és meg is hallgatom!