Varză, blat, sec

Három olyan szó, amelyet értek, de fel nem foghatok. A folyosón hallom őket, és néha órán is, amikor valami meglepő történik, és az egyszavas kommentárok elszabadulnak.

Csak annyira tudtam eddig rájönni, hogy a varză valami nagyon gyenge dolgot jelent, a blat valami ingyeneset, a sec pedig valami sajátosat. Mielőtt valaki hirtelen felháborodna azon, hogy milyen órákat tartok én, gyorsan előrebocsátom: nem bátorítom a diákokat arra, hogy magyarórán ne magyarul beszéljenek. Nyilván, sőt. De miért kellene a tényeket elhallgatni?
Igen, román szavak ezek, mégpedig diáknyelvi román szavak. Miért használják őket a fiatalok, ha különben magyarul beszélnek? Persze, ezeken kívül még sok más román és romános kifejezést kevernek a magyar beszédbe. De míg az ábonámentről, pungáról, policisztről szívesen lemondanak, a diáknyelvi szavakhoz ragaszkodnak.
Úgy tűnik, a diáknyelv az utcáról jön. Az utca pedig – tetszik, nem tetszik – román nyelvű itt Brassóban. Amikor aztán hazajönnek egy-egy magyarországi kirándulásról, hogy kacagnak azon, hogy ott meg a diákok azt mondják, zsír, király és gáz. Állnak körben és kacagnak. A varzăn nem mulatnak. Az természetes. Miért?
Erre a dilemmára csak egy másik megfigyeléssel válaszolhatok: amikor angolul beszélnek, nem kevernek sem magyar, sem román szavakat bele. A román szövegben sem fordulnak elő más nyelvek kifejezései. És – ismét, mielőtt valaki eldobná az első követ – nem azért van ez, mert nem szeretik az anyanyelvüket. Legalább annyira szeretik,…mint a többi nyelvet. Csakhogy magyarul könnyedén, otthonosan beszélnek, egyáltalán nem is kell odafigyelniük. Ezért nem annyira tudatosak, amikor megszólalnak. És így, könnyedén, nemtörődömségből, beleszivárognak az utca szavai a magyar beszédbe.  
Egy megoldás van tehát: tudatosítani az anyanyelvünket is. Megér talán annyi figyelmet, mint akármelyik másik nyelv.