2011. június 15. | Memó
Kedves végzős diáktársaink!
Az utóbbi néhány hónapban sokszor hallottuk tőletek, hogy mindenki azzal nyaggat benneteket, tűzzetek ki célokat magatok elé. Ahogy ti is, én is megtettem. Közhelyek nélkül szólni hozzátok – erre törekszem én most.
Batyuval a vállatokon álltok a titeket ünneplő szüleitek, rokonaitok, tanáraitok, s nem utolsó sorban diáktársaitok előtt. Az utolsó osztályfőnöki óráról jösztök, ahol felelevenítettétek a négy év alatt megélt temérdek eseményt. Bulikat, kirándulásokat, végigizgult dolgozatírásokat, a csínytevéseket, a legviccesebb beszólásokat. Élmények és hangulatok élnek bennetek. Ahogy Mikó András írta: „Mostanában, látod, ilyen hangulatokat gyűjtök. Apró dobozokba rejtem őket, címkézem.” Ezt jelenti számotokra ez a nap. Nem búcsú, nem elválás, hisz aki mindig veletek marad, attól nem kell elbúcsúzni.
A ballagás címke a dobozon, amelyben a középiskolás éveitek hemzsegnek. Rejtsétek el jól a szívetek mélyén, hogy amikor szükségetek lesz egy bátorító szóra, jussanak eszetekbe tanáraitok; mikor egy baráti mosoly hiányzik, halásszátok elő az Áprily Lajos Főgimnázium címkéjű dobozból valamelyik diáktársatok emlékét.
Végignézve rajtatok, néhányatoknak könnybelábadt a szeme. Pedig hányszor bizonygattátok az évek során, hogy ti aztán biztos nem fogtok sírni! Mi már csak tudjuk, hisz mi még ma is ezt hisszük. De be kell vallanunk, a ti, hozzánk legközelebb állók, barátaink, szerelmeink figyelmeztető szavait már nem engedjük el csak úgy a fülünk mellett. Tőletek tudtuk, hogy a 11. osztályt kellett a leginkább kihasználni, tőletek tanultuk a jó érveket a vitázáshoz, az első tánclépéseket, az első grimaszokat, a bravúros újságcikkírás fortélyait, a sikeres rendezvények titkát; ti mondjátok, hogy álljunk neki időben tanulni az érettségire, ti jelzitek számunkra: jövőre mi leszünk az iskola nagyjai, s ezt felelősségteljesen kell megéljük. S hogy mit hagytok itt? Talán egyesek közületek egy oklevelet a falon, esetleg egy elnyűtt pólót a tornaterem öltözőjében vagy egy eltüntethetetlen aláírást a széken. De a nevetéseteket mindenképpen! Itt hagyjátok, és viszitek tovább. Bármerre jártok majd a világban, hagyjatok mindenhol belőle, hogy ha mi is arra tévedünk, biztosan megismerjünk róla titeket. Nevetéseink legközelebbi találkozásáig kívánunk nektek minden elképzelhető jót. Egyikőtök se feledje Mikó Andris szavait: „A lehetőségek hangjegyek, a dallam te vagy.”