Blog
Mi leszel, ha nagy leszel?
2010. április 30. | Hunika
Ugye sokszor tették fel ezt a kérdést nektek, mikor kisebbek voltatok. Egyesek mozdonyvezetők, mások rendőrök, tűzoltók vagy állatorvosok akartak lenni. Érdekes, hogy akkor egyből rá tudtuk vágni, mivel szeretnénk volna foglalkozni, ha nagyok leszünk. Most azonban, mikor már szinte nagyok vagyunk, kicsit kényesebb, s kicsit másképp is hangzik: Mivel szeretnél foglalkozni? Fogas kérdés.
Újabban sokszor engondolkodtam ezen, nem sok eredménnyel. S ahogy elkezdtem kérdezgetni az osztálytársaimat, barátaimat, rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. A tanároktól is mind azt hallani, hogy jó eldönteni már X. osztály körül, s így komolyabban tanulni azokból a tantárgyakból, amelyeknek majd hasznát vehetjük pályafutásunk során.
De mi van, ha nem tudunk dönteni? Régebb talán egyszerűbb volt. Elvégezted a sulit, mentél egyetemre, vagy kihelyeztek valahová. Nem mondom, hogy jobb vagy szebb volt, csak azt, hogy egyszerűbb. Napjainkban azonban óriási a választék. Olyan szakmák is léteznek, amelyeknek még a nevét kimondani is nehéz. (Tudja például valaki, mi az, hogy informatikai szakreferens?) Talán épp ez az óriási választék az, ami elbizonytalanít minket, elveszünk benne. A másik ok meg talán az, hogy nem vagyunk kellően informálva. Ilyesféle felvilágostást nemigen kapunk se a suliban, se azon kívül (Vagy igen...?) . Hiába tanulunk jól, ha nincs egy célunk, amit el szeretnénk érni vele, jó jegyekből nem élünk meg. Szóval, kicsit tanácstalan vagyok.
Na, eleget szövegeltem, rajtatok a sor. Ti tudjátok már, mik lesztek, ha nagyok lesztek?