Blog

Éretlenségi

2011. október 4. | Huni
Az idén is sor került az érettségire. A kompetenciavizsgák már júniusban lejártak, és mindenki megkapta a tudásának megfelelő minőstést. Eztán következett a szó szoros értelmében vett érettségi, aminek már valóban volt tétje. Sorra ment a román, magyar, matek és a választott tantárgy.

Amint kifüggesztették az eredményeket, minden TV-adó ezekre koncentrált, igaz, jogosan: katasztrófálisak voltak. Ha hiszünk a statisztikáknak, akkor csupán minden ötödik diák kapott átmenő jegyet (ez az arány az őszi pótérettségi után se változott sokat), míg pár évvel ezelőtt 5-ből 4 tanuló sikeresen vizsgázott. És most felmerül a kérdés: Mi történt?
Ami az idei érettségin újdonságnak számított, az a kamerák felszerelése volt, ami a központokban többé-kevésbé meg is történt. A tanterv nagyjából ugyanaz maradt, a tanárok sem változtak, a diákokat sem cserélték ki. Ennyire gyenge lett volna az a generáció? Vagy csak egyszerűen nem tudtak puskázni? A tanugyminisztérium a tanárokat hibáztatja, és fordítva.

Alig kezdődött meg az iskola, már meg is indultak a tanügy részéről az ”intézkedések”. Aham, azokra a tesztekre gondolok, amiket  a napokban írtunk/írunk. Elvileg a tulajdonképpeni tudásunkat hivatottak ezek a dolgozatok felmérni, azonban akad egy pár böki.
Először: ki az a diák, aki vakációról visszajőve mindent tud, amit előző év(ek)ben megtanult?
Másodszor: hogy lehet egy kilencedikest logikából felmérni 2 héttel az iskolakezdés után?
Harmadszor: milyen tanuló fog istenigazából készülni egy olyan tesztre, amire a jegyet be sem írja a tanár?
Negyedszer: ha minden más jegyünk nyilvános, az ezkre kapott minősítést mért kell anyuka fülébe súgni?
És ötödször: kik lesznek azok, aki egyenként elemzik majd többszázezer diák dolgozatát, hogy meg tudják mondani, pontosan mi a baj a tanítási módszerrel?

Ezek a felmérők egy újabb tanügyi reformelemet jelképeznek, amikből ez elmúlt években kaptunk eleget, csak a hatás maradt el. Hogy mi lesz, az eldől. Azonban el lehet gondolkodni azon, hogyan várhatja el bárki, hogy 12 év tanulás után az iskolapadból ügyes, okos, kompetens, tehát érett diákok csöppenjenek ki, egy olyan tanügyi rendszer kezei alól, ami önmaga is éretlen.

HozzászólásokSzólj hozzá
Éretlen  
"Félig sem oly fontos az: mit tanítunk gyermekeinknek, mint az: hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad." (Eötvös Jözsef, 1868 ; a Magyar Tudományos Akadémia elnöke)
Intő  
“Nem a tanulás s tudományok mennyisége teszi az embert okossá, hanem azok megemésztése s jó elrendeltetése” – Széchenyi István.
Aggodó  
“A tanítvány nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit fel lehet lobbantani”. (Igor Tamm, Nobel díjas szovjet fizikus)
Anonimusz  
Abszolút egyetértek a véleményeddel Huni,hisz ezek a dolgozatok csak azt mérték föl,hogy egy nyár alatt mennyit felejtettünk. Olyasmit is hallottam, hogy lehet irni fogunk hasonló dolgozatokat a tanév végén is,hogy lássák mennyit fejlődtünk.Ehhez is nagyon sok ész kellett nekik...Természetesnek tartom, hogy azok a jegyek valamivel nagyobbak lesznek...és akkor mi lesz? A miniszter elégedetten hátra fog dőlni,azt gondolva,hogy mennyire ügyes volt már megint.Tény ,hogy a rendszer nem jó,azonban ne felejtsük el, hogy kettőn áll a vásár...hiába jó a rendszer,ha a diák nem tanul.Ezt mindenképp szem előtt kell tartani, és nem elfeledni,hogy ha az érettségink nem úgy sikerül , ahogy mi szerettük volna, előszőr magunkba keressük a bajt, majd csak másokban...
Kati  
Véleményem szerint ezeknek a teszteknek nem volt értelmük . Nem mérték fel tudásunkat, mert a legtöbb diák nm vette komolyan. Esetleg arról győződhettünk meg, hogy mennyit felejtettünk a nyáron.
moa  
Én is írtam, s sokkal jobban sikerültek, mint gondoltam :P. De azért ez nem azt jelenti, hogy értelmét láttam.
  Hozzászolások/oldal :  Oldal frissitése  Első oldalElőző oldal 1 - 6 / 6 Következő oldalUtolsó oldal