A pénz beszél...?

2010-et írunk. A technika aranykorát éljük, mikor minden egy kattintásnyira van tőlünk, alig kell a karomat megmozdítanom, s már elküldtem egy levelet, megrendeltem a vacsorám. A technikával jár az is, hogy óriási mértékű információhoz juthatunk hozzá tizedmásodpercek alatt. Ugyanakkor villámgyors iramban éljük az életünket, ami azt is jelenti, hogy a cél: a leggyorsabbnak lenni.

Ez így önmagában nem is tűnik olyan rémesnek, csakhogy ebben a rohanó világban, ahol az információt már nem oldalakban, hanem kilobájtokban mérjük, egyre kevesebb hangsúlyt fektetünk a valódi értékekre, míg a középpontba egy dolog kerül a: a pénz. Bevalljuk vagy sem, ez így van. A gyereknek már kiskorától kezdve azt mondják: Tanulj, fiam, hogy sok pénzt keress majd. Ez érthető is, hisz a tudást ugyebár pénzben mérjük.  

Régen az emberek nem azért dolgoztak, hogy sok pénzük legyen, hanem azért, hogy elismerjék őket abban a közegben, társadalomban, ahol éppen éltek. Ha egy cipész, kovács jól végezte a munkáját, akkor meg volt becsülve, elismerték az emberek. Persze, ha egyszer ismert vagy, s profin teszed a dolgod, akkor jól meg is fizetnek, de nem ez volt az elsődleges szempont. Napjainban? Mindenki azért húzza az igát, hogy minél több pénze legyen – gyakorlatilag bármi áron. Nem a minőségen van már a hangsúly, hanem a mennyiségen. Oké, érthető, hogy az ember minél jobb körülmények közt akar élni, ez természetes. Nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy nem tudjuk, hol a határ. Képtelen vagyok megérteni azokat az embereket, akik a 10 BMW-jük mellé vesznek egy tizenegyediket is, ahelyett, hogy olyan emberknek adnák oda azt a rakás pénzt, akiknek tényleg szükségük van rá. Ha egyszer van elég pénzed ahhoz, hogy szépen megélj, talán szebben is, mint az emberek többsége.... akkor ez mért nem elég? Mért kell mindig több és több?

Tele van a világ Becali-féle górékkal, akiknek az általános műveltségük nem ér fel  egy fejőstehénével, akik azért hiszik, hogy letettek valamit az asztalra, mert a vagyonukat pár éven belül megsokszorozták, s a feltűnési viszketegségüket a TV-szerepléseikkel próbálják kielégíteni. Persze, ez csupán az egyik véglet. Vannak tehetős emberek, akik tudatában vannak vagyonuknak, s nem csak magukra gondolnak. Azonban a két csoport közti arány, hát.... hogy is mondjam... aránytalan.

Az idők változnak, talán ez is csak egy korszak, mint az ókor vagy középkor, majd felváltja egy másik, mely más eszményeken nyugszik. De lehet, hogy mégsem. A lényeg még mindig ugyanaz: elmentünk egyfele. S egyre inkább megyünk. Hogy ki mennyire sodródik az árral, azt mindenki maga dönti el. A kérdés viszont egyszerű. Megéri?